Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MONTESSORI PEDAGÓGIA

                                                   "Segíts, hogy magam csinálhassam!"
                                                                                     /Maria Montessori/
A Montessori módszer alkalmazása a mindennapjainkban

A Montessori módszer Maria Montessori (1870 - 1952) első olasz orvosnő nevéhez fűződik, aki tudományos megfigyeléseire és kísérleteire alapozva szakított az addigi merev nevelési felfogással. Hitvallása szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra, a gyerekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha megfelelő cselekvést és a fejlődésüket elősegítő eszközöket a megfelelő időben biztosítjuk. A gyermeki lélek felfedezőjeként kidolgozta a szabad, boldog, öntudatos, önálló ember nevelésének alapelveit és speciális eszközrendszerét, amellyel az egész világon közismertté vált ez által Magyarországon is.

A Montessori pedagógia a Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvodában

    A Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda Bíró Mihály úti óvodájában, négy vegyes életkorú csoportban (Szivárvány, Katica, Napocska és Ficánka) az Egészséges Életmódra Nevelés Pedagógiai Program kiegészítő elemeként, mint speciális módszer alkalmazzuk a Montessori módszert. A Montessori eszközök és alapelvek rendkívül hatékonyan beilleszthetőek és kiegészítik óvodánk pedagógiai programját és elősegítik a gyermekek egyéni fejlesztését. Az óvodás gyermekek alapvető és legfontosabb tevékenysége a játék ezért csoportjainkban a Montessori eszközök mellett jelen vannak a hagyományos játéklehetőségek.

A Montessori eszközökről

 A Montessori eszközöket, fejlesztő játékoknak is nevezzük, mivel az ezekkel történő tevékenységet, a gyermek önként, saját választás és érdeklődés alapján örömmel végzi. Fontos, hogy a gyermek szabadon választhasson az eszközök közül és önállóan végezzen el mindent, amire képes. Az önálló cselekvés által erősödik önbecsülése, kialakul önértékelése, lehetőség nyílik számára önmaga megvalósításához ugyanakkor amennyiben szüksége van rá, bizalommal fordulhat a pedagógushoz. A Montessori csoportjainkban az eszközök megfelelően előkészített környezetben az erre kialakított sarokban nyitott polcokon kerülnek elhelyezésre. Az eszközök elrendezése, pontosan meghatározott helye elősegíti, a könnyebb eligazodást, kialakítja rendigényüket ezzel elősegítve a nyugodt légkört. Itt találhatóak az óvónők saját ötletei alapján készült, személyre szabott, egyéni fejlesztést elősegítő eszközök. A kollégák rendkívül ötletes, változatos játékokat készítenek, amelyek esztétikusak, vonzóak, felkeltik a gyermekek érdeklődését, elősegítik az önálló manipulációt és az önellenőrzést. A szuverén játékterületeket a kisszőnyegek biztosítják, amelyen lehetőség van az önálló, elmélyült tevékenységre, kísérletezésre, ismeretszerzésre. A gyermek megtanulja, kivárni és elkérni az eszközöket valamint tiszteletben tartani, megbecsülni a másik tevékenységét. Az eszközök különlegessége, hogy hibakontrollt, azaz önellenőrzést biztosítanak, ez által a gyermek önállóan tudja korrigálni hibáit, illetve megerősítést kap az adott feladatban.

A Montessori eszközök öt fajtája

Gyakorlati élet teendőire felkészítő eszközök: a környezet és a gyermek ápolásával, önkiszolgálásával kapcsolatos feladatok gyakorlását elősegítő eszközök. Elősegíti az önállóság, a higiéniai szokások, a szociális magatartás és szépérzék fejlesztését. Tevékenykedés közben logikus gondolkodásuk, finommotorikájuk, mozgáskoordinációjuk és térérzékelésük is fejlődik. A csendlecke vagy csendjáték: Nagyon, izgalmas a gyerekek számára a becsukott szemmel történő csend hallgatása, a járás vonalon mécsessel, csengettyűvel illetve egyéb más aktuális tárggyal, vagy amikor felfedezhetik a környezetükben hallható zörejeket, neszeket. Lehetőség nyílik ezen kívül beszélgetésre, anyanyelvi, kapcsolatteremtő – ismerkedős, önismereti és minden olyan játékra, amely elősegíti a kommunikációs és értelmi képességek fejlesztését és erősítik a szocializációt.

Érzékelést fejlesztő eszközök: látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás által a valóság dolgainak pontos megismerését segítik elő. Használatuk során lehetőség nyílik összehasonlításra, hasonlóságok - különbözőségek megállapítására, párosításra és sorozatok alkotására. Általuk a valóság megismerése észlelés útján történik, az észlelés pedig az érzékelési folyamatok sorozatából tevődik össze.

Írás és olvasás előkészítő eszközök: játékos ismerkedés a hangokkal, betűkkel, szókincsbővítés, gondolatcsere elősegítése. Az írott nyelv és a beszélt nyelv egyidejű megismertetésére, párhuzamos elsajátítására is lehetőséget kínálunk. Amelyik gyermek betűs környezetben nő fel, hamarabb megtanul, olvasni és írni. Észrevételeink szerint jó játék, és örömet okoz a betűk lerajzolása, lemásolása valamint a nevük leírása, de ennél is fontosabb az ezzel kapcsolatos pozitív élmények kialakítása.

Matematikai gondolkodást fejlesztő eszközök: biztosítják, hogy a sorrendiséget betartva a logikus problémamegoldás egy magasabb szintjére juthassanak a gyerekek. A Montessori csoportokban a napi élet során gyakran nyílik lehetőségük az eszközök önálló próbálgatásával a számfogalom kialakítására, összefüggések észrevételére, számképek rögzítésére valamint a tízes, számrendszer megértésére. Ez által a mindennapokban felmerülő matematikai problémákat a gyakorlatban is hamarabb megoldják például: terítés, sorakozás, játékok, egymás számlálása stb.

Kozmikus nevelés, földrajzi, természetrajzi, biológiai és társadalmi ismereteket megalapozó eszközök: természet, a növények, az állatok létének tiszteletére, szeretetére, és megóvására, más emberek, kultúrák, tiszteletére, szeretetére, a tolerancia kialakítására a másság elfogadására nevelnek. Egészségnevelő pedagógiai programunkban kiemelt szerepet kap a természet megismerésére, védelmére és szeretetére nevelés, így a Montessori gondolatai ezen a területen is jól beépíthetőek.

A módszer összességében lehetőséget nyújt arra, hogy a gyermekek saját tevékenységük által fejlesszék képességeiket, önálló, derűs, érdeklődő, gondolkodó, problémáikat felismerő és megoldani képes alkotó felnőttekké váljanak.